Arcok sorozat, 2004

 

Operatőr, rendező, tanár, író

Szabó Gábor operatőr

 

 

1974-ben kapott diplomát operatőr szakon. 1979 óta tanít is a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Játék,dokumentum,és rövidfilmeket is készít. Balázs Béla-díjas, Érdemes művész.

 

 

-    Szüleid is filmesek voltak,így már gyerekkorban filmközelbe kerültél. Mégis,mikortól számítod a filmes pályafutásod kezdetét     

-    Általános iskolás voltam,amikor már amatőr filmfelvevö géppel elkezdtem dolgozni,ezért onnan számíthatjuk,hiszen az iskolai szüneteket is a Filmgyárban töltottem más-más területen-hol bábosoknál, hol felvevőgép karbantartásnál, így nem is volt kétséges számomra,hogy követni szeretném Apám nyomdokait, operatőr akarok lenni. Viszont ha effektív nézzük, akkor 70-től számíthatjuk, amikor fölvettek a Főiskolára.

-    A  Főiskola elvégzése után mennyire volt könnyű bekerülni és előrehaladni a szakmában?

-    Abban az időben még nagyon atyáskodott az állam is meg a Főiskola is, mert a végzett hallgatőkat tovább pátyolgatta. Két alternatíva létezett – vagy a Filmgyár, vagy az egyetlem magyar Televízió, és a Főiskola mindkét intézménnyel megállapodott, hogy ki hova fog kerülni. Akkor ez nagyon nagy biztonságot jelentett, különösen a mai helyzethez képest. Én a Filmgyárba kerültem, ami nem zárta ki, hogy a Televízióban ne lehetett volna dolgozni. Olyan nagy volt a különbség a filmszámok tekintetében a maihoz képest, hogy előbb-utóbb mindenki filmhez jutott.

-    Eleve valamelyik stúdióhoz kerültél?

-    Központi állományba kerültünk, és ha valaki valamelyik stúdióhoz közelebb került, annak dolgozhatott, de nem ott voltunk státuszban. Filmenként alakultak ki a stábok.

-    Milyen volt a fizetési rendszer?

-    1974-ben 1900 Ft-os alapfizetéssel kezdtem, amiből ki lehetett jönni. Az a korszak kifejezetten aranykornak számított a televíziós külsős munkák miatt, mert ott viszont alkalmanként 120 Ft-ot fizettek, amiből viszont fényesen meg lehetett élni. Lakásra, autóra lehetett gyűjteni, szóval úri élet volt. A Filmgyárban pedig a filmekre külön szerződés keretében pénzt kaptunk természetesen, amelyek nem voltak kimagasló összegek, de emlékszem a színészek díjazására is – pl. a Törőcsik Marinak volt akkor a legkiemelkedőbb gázsija, ez akkor 30000 Ft-ot jelentett. Mások voltak az arányok. Voltak tól-ig kategóriák. Lehetett előre lépkedni a ranglétrán. Az elismertségtől, díjaktól függött, de a szamárlétrát mindenkinek végig kellett járni, aminek megvolt az előnye. Egy nagyfilm egy operatőr számára csak akkor volt lehetséges, ha előtte két-három filmben segédoperatőrösködött, a rendezőknek pedig asszisztenskedni kellett. Ez is egyfajta gondoskodást jelentett, hogy ne kerüljön valaki vezető pozícióba egy filmbe anélkül, hogy ne ismerné az egész folyamatot.

-    Kit tartasz mesterednek?

-    A  miénk közös vezetésű osztály volt – az Illés Gyuri bácsi és a Zsombolyai János vezették, úgyhogy mindkettőjüket. 

-    Kaptátok a munkát, vagy rendezők hívtak a filmjeikbe?

-    A mi osztályunk e tekintetben szerencsétlen volt, mert első ízben nem vegyes, rendező-operatőr osztályt indítottak, hanem csak 11 operatőr tanult, aminek megvolt az a hátránya, hogy nem alakulhattak ki a kezdeti munkakapcsolatok, ami az elinduláshoz kell...

-    Kivel dolgoztál először?

-    Az első filmem Rényi Tamással készült, az "Élve vagy halva" című film, akinek viszont ez az utólsó filmje volt sajnos. Mélyvíznek számított, mert egy kosztümös, történelmi film volt nagy csatajelenetekkel, éjszakai külsőkkel, gyertyafényes, fáklyás világítás mellett, de nagyon jó volt Rényivel dolgozni. Tulajdonképpen Zsombi által kerültem a filmbe, hiszen korábban együtt dolgoztak, de akkor éppen nem ért rá, és mint frissen végzett tanítványát, engem ajánlott.

-    Ezután alakult ki az alkotókapcsolatod  Gyöngyössy Imréékkel?

-    Igen, ami évekig tartó sorozat lett, hiszen 11 filmet készítettünk együtt.

-    Hogy találtatok egymásra?

-    Kabay Barna a Főiskolán fölöttem járt, és itt is egy operatőrváltásnál kértek fel engem a filmre. Ez a Két elhatározás volt, ami minden díjat elnyert Németországban, revelációként hatott, mert egészen más filmes szemlélettel készült, mint a korábbi filmjeik, így sok  kaput kinyitott. Számos film követte ezt, így ők ki is költöztek Németországba.

-    A koprodukció mennyire volt elterjedt akkoriban?

-    Ritkán, de előfordult.

-    Milyen szakmai előmenetelt jelentett a siker a szakmában?

-    Ebből a szempontból egészen másfajta korszak volt az, mert ha összeszámolom, hogy hány díjam van, ez ma teljesen irreálisnak tűnik. 50-60 közötti a díjaim száma. Abban az időben, és ezt ma tudjuk igazán értékelni, nagyon nagy többlet volt a kezünkben a nyugati filmesekkel szemben, akik akkor is ugyanazokkal a financiális kérdésekkel küzdöttek, mint amivel mi  jelenleg. Nálunk volt egy elég nagy keretösszeg, amiből mindenféleképpen film készült, tehát nem kellett érte harcolni. Nagyon kedvező volt az alkotók szempontjából. Nem véletlen, hogy olyan sok kelet-európai film nyert a fesztiválokon.

-    Idősebb kollégáid hogyan fogadták a sikereidet?

-    Jobban összetartott a szakma, különösen az operatőrök, akik látszólag már akkor is rivalizáló helyzetben voltak, de ennek ellenére nem tapasztaltam, hogy ez bármiféle irigykedést váltott volna ki. Örültünk egymás sikereinek, drukkoltunk egymásnak. Ma sokkal inkább életre-halálra megy, hogy ki jut munkához, sokkal inkább ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek.

-    Kísérletező művészként tartanak számon, különösen a színhasználat terén. Konkrétan mely filmekben, mik voltak ezek az újítások?

-    Szeretek kísérletezgetni, tudni az újdonságokról, és az élére állni ezeknek. Kétféle operatőr lehet igazán sikeres – az egyik, akinek nagyon határozott világa van, minden filmjében felismerhető, én a magam részéről közelebb állok a másik irányhoz, hiszen nem akartam soha két egyforma filmet készíteni. Például a pályám kezdetén Szabó Pistával dolgoztunk egy kisfilmben. Szokás volt akkoriban, hogy egy ún. elővilágítással lágyítottuk a negatívokat. Ezt a módszert én ebben a filmben továbbfejlesztettem úgy, hogy egy vöröses árnyalatot is adtunk az elővilágításnál. Ez a fekete-fehér  részeknél nagyon izgalmas, újszerű eredményt adott. De kísérleteztünk ilyesmikkel Sós Mari első filmjében, a Boldogtalan kalapban, és más filmekben is. 

-    A rendezők hogy fogadták ezeket az újításokat?

-    Partnerek voltak, mert ők is szerették, ha a filmjük sajátos jelleget kap. Másrészt  közös gondolkodás eredményeképpen is születtek ilyen novumok.

-    A Jób lázadása című filmedet Oscar-díjra is nominálták. Milyen állomást jelentett ez a pályádon?

-    A legjobb külföldi film kategóriában jelölték Oscarra magát a filmet. Én nem lehettem a díjkiosztón, mert Spanyolországban terepszemléztem egy falucskában, ott  néztem a tévén az Oszkár-gálán saját snittjeimet. Ez olyan élmény, amit nem felejt el az ember. Ugyanakkor  viszont abban az időben megszokott dolog volt a szakmában, hogy jöttek a díjak.

-    Sokféle, sok műfajú filmet készítesz. Dokumentum, játék, rövid, koncertfilmekben is dolgozol. Milyen szempontok szerint válogatsz és miért?

-    Régebben egyik fő szempontom volt, hogy ezt a sokszínűséget meg tudjam tartani, így például animációs filmekben is dolgoztam. Varsányi Ferivel elsőként készítettünk az országban pixillációs filmet, ami azt jelenti, hogy élő szereplőket mozgattunk úgy, mintha bábfigurák lennének. Ma is szeretném ezt a sokszínűséget fenntartani. A  helyzet némileg átstrukturálódott, mert a reklámfilm készítésnek óriási szerepe lett, és ez tartja el a szakmának azt a részét, amely felszínen tudott maradni. A reklám, a klipek területén is lehet színvonaltalan dolgot csinálni, de az a szerencse, hogy válogathatok, tehát ha nem látok benne semmi lehetőséget, akkor nem vállalom el. Érezhető ez az eredményekből is, hiszen pl. a tavalyi Legjobb reklámfilmnek járó díjat is most vehettem át. A reklám egyébként nagyon érdekes lehetőséget ad technikailag is, mert itt ki lehet próbálni olyan újdonságokat, amiket pénzhiány miatt esetleg egy játékfilmben nem. Ezentúl a reklámfilm az egzisztenciális hátteret is megteremti, sajnos csak annak a pár embernek aki ebben az iparban dolgozik Magyarországon, hogy ne megélhetési okokból kelljen beadni egy  forgatókönyvet, hanem azért, mert valóban meg szeretné csinálni. Operatőrként azt a lehetőséget is adja, hogy csak azokat a filmeket vállaljam el ami izgat, annyira, hogy akár ingyen is megcsináljam. Most például egy elsőfilmes sráccal  készülünk a játékfilmjére. Magyar film lesz kis költségvetéssel, ezért ezt ingyen vállaltam, mert érdekel, tehetségesnek, izgalmasnak tartom. Úgy gondolom, hogy az ember a reklámfilmnél komolyan meg van fizetve, akkor én ezt arra hasznélom fel, hogy más filmnél ne anyagi szempontok szerint döntsek.

-    A műfajok között milyen szempontok szerint válogatsz?

-    Műfajtól függetlenül, ami izgat, vagy technikai, tartalmi szempontból érdekel, azt megcsinálom.

-    Táncfilmeket is forgattál Markó Ivánnal. Honnan jött az ötlet, ebben az esetben mi inspirált?

-    Árvai Jolán vezette az MTV-ben a Fiatal Művészek stúdióját fantasztikusan. Az ő ötlete volt, hogy az Iván Izraelben rögzített előadásából készítsünk filmet. Nagyon jó együttműködés alakult ki, amelyből két film is született. Alkalmat adott a kísérletezésre is. Mielőtt a Főiskolára kerültem pantomimeztem is, így nem állt távol tőlem a mozgásszínház, amely rokon történet az Iván által képviselt dramatikus tánccal. Jól tudtunk együtt dolgozni.

-    1992 óta rendezel is. Melyek a legkedvesebb munkáid?

-    Az Ivánnal készült filmeket is szeretem. Abban az időben jött be az országba az ún. Avid számítógépes vágás, ami azóta világszerte elterjedt. Az első mintadarabon vágtam először azt a filmet, még annyira ősállapotban, hogy a kézikönyvet lapozgatva dolgoztam. Ez volt az első magyarországi, Aviden vágott film. Videoklipeket is szeretek rendezni, főleg a zenés filmek területén, pl. Dés Lászlóval több klipet is készítettünk.

-    A rendezés az operatőrnek mit jelent?

-    Ha csak lehet szeretem átadni a kamerát operatőrnek. Majdnem minden filmet més operatőrrel készítettünk, mert kíváncsi voltam, hogy ki hogyan dolgozik. Ezek a tapasztalatok biztosan megváltoztatták azt is, ahogy én dolgozom operatőrként.

-    Külföldön is sokat dolgozol, különösen Hollandiában. Hogy jöttek létre ezek a felkérések?

-    A mi szakmánkban  minden a véletlenen múlik. Itt forgatott egy reklámfilmes csapat, és a producer keresett egy másik filmhez operatőrt, rátaláltak az én kazettámra ami nagyon megtetszett nekik, és ez megalapozott egy életre szóló barátságot. A másik holland rendezőnek pedig az tetszett meg, hogy a filmjeim mennyire különbözőek voltak egymástól. Megnézett egy rakás filmet, kiválasztott hármat, hogy ezekkel az operatőrökkel szeretne találkozni, majd kiderült, hogy mindhármat én készítettem.

-    A pályád során szükség volt-e sok kompromisszumra és ez hogy változott az idők során?

-    Maximalista vagyok, ezért mindenféle kompromisszumot nehezen élek meg, pedig a filmkészítés kompromisszumok sorozata. Ma jóval több kompromisszumot kell kötni mint régen, pl. a Meteo-t az állami filmgyártás végén forgattuk, és annak ellenére, hogy akkor úgy éltük meg, hogy szűk költségvetésből kell elkészíteni, ma ugyanazt a filmet horribilis összegből lehetne kihozni. Olyan lehetőségeink voltak, hogy szinte csak a nyersanyag volt korlát, mert itt olcsó volt a munkaerő, nem kellett aggódniuk az embereknek a megélhetés miatt, mindenki csak a filmmel foglalkozott. Nem voltak ilyen iszonyú korlátai a filmkészítésnek, mint ma. Ma sokkal több helyen kell megalkudni.

-    Meddig lehet elmenni a kompromisszumok terén?

-    Van amikor a korlátok kifejezetten jót tesznek egy filmnek, inspiráló is lehet. Tágabb értelemben pedig azok az ideológiai korlátok amelyek körülvették a magyar filmet, egyben mozgatórugói is voltak, mert azok ellenére kellett megcsinálni a filmet. Ma amikor szabadon elmondhatnak mindent az alkotók, sokszor úgy érzem, hogy nincs igazi kapaszkodójuk.

-    Mit jelentett filmesnek lenni régen és ma?

-    Óriási különbség volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok filmes tragikusan élte meg ezt a változást, ahogy a filmesek státusza, társadalmi, egzisztenciális szintje veszített az értékéből, és nagyon sok halálos megbetegedésnek ez lehet a mélyén. Abban az időben filmesnek lenni részben egy kiváltságos helyzetet jelentett mind társadalmi megbecsülést illetően, mind az olyan lehetőségek terén, amelyekkel csak kevés ember rendelkezett. Világot láthattak, ás plusz olyan elhivatottságot is jelentett, amitől úgy érezhette magát az ember, hogy fontos, amit csinál, fontos dolgokat mond ki. Picit mindig ellenzéki szerepet játszottak a filmesek. Sok szempontból kifejezetten boldog életet jelentett, mert anyagi biztonságban voltunk, miközben magas társadalmi presztizse volt a szakmánknak.
Ebből semmi sem létezik ma. Most nagyon rosszuk élnek a filmrendezők, van aki effektív megélhetési gondokkal küzd, nagyon lement a szakma presztizse is. Annak idején egy Jancsó filmet egy ország látott, ma egy film nem országos esemény, elsikkad. A nézői összetétel is megvéltozott, ami az egész filmkultúrára vonatkozik. Régebben a középkorú  nézők tették ki a mozibajárók többségét, tehát felnőtt embereknek készülhettek a művek. Ma főleg tinédzserek járnak moziba, ami infantilizálja a filmkészítést az egész világon. A régi intellektuális filmkészítésnek ma nincs létjogosultsága.

-    Létezik még a szakmában szolidaritás?

-    Kevésbé van alkalom hogy megnyilvánuljon a szolidaritás, mert azelőtt volt hol találkozniuk a filmeseknek azáltal, hogy volt egy fix munkahelyük. A TV, a Filmgyár és a Rádió büféje 3 szellemi gócpontja volt az országnak. Ez egy nyüzsgő szellemi életet jelentett. Mindez megszűnt és nem alakult ki helyette alternatíva. Ma nincs olyan találkozási felület ahol a szakma egyáltalán szolidáris lehetne egymással. Teljesen szeparálódott és alapelemeire töredezett.

-    Te hogy tapasztalod, a kollegák között sok a pályamódosító?

-    Az első években volt egy megtorpanás. Az új szerepkört amit a magyar filmnek meg kellett volna találnia, nem találta meg, nagyon kevesen tudtak igazán váltani, mivel teljesen más lett a funkciója a filmnek. Ezek az emberek, amikor már nem kellett  kitalálni egyfajta titkos kódrendszert, hirtelenül nem tudtak megszólalni. Nagy részük nem aktív ma. Rejtély számomra is, hogy akik nem dolgoznak miből tudnak megélni filmesként, hiszen én, aki folyamatosan dolgozom, éppen annyit keresek hogy eltarthassam a családomat.

-    A vízválasztó 90-es év téged hogy érintett, a sorsod hogy alakult?

-    Szerencsém volt, mert abban az időben alakult ki a reklámfilmes és külföldi filmes kapcsolatrendszerem, az átmeneti időszakon ez átsegített. Játékfilmet viszont itthon nagyon régóta nem forgattam, bár szeretnék visszatérni a magyar filmgyártásba, de még így is szerencsém van, hogy fenn tudtam maradni ebben a kavarodásban. De a többiekkel együtt én sem kerültem vissza abba a pozícióba, amiben voltam a változás előtt. Ma már az lenne a biztonságos a filmkészítők számára, ha valaki egy teljesen más területen megélhetést tudna biztosítani magának, lehet hogy éttermet kéne vezetni, vagy valami olyasmit ami nem köti le teljesen az idejét, de ha nincs meg ez a háttér, akkor nem működik.

-    A fiatal pályakezdő filmeseknek mit tudsz javasolni, például a fiadnak?

-    Nem véletlen, hogy a fiatal generációból sokan jönnek a reklámfilm területéről, így pl. Antall Nimród, Herendi Gábor, Bergendy Péter stb. Ez egyrészt nagyon jó iskola, másrészt megélhetést is nyújt. Talán ez lehet a megoldás.

-    Van annyi reklámfilm Magyarországon , amennyi az egész szakmát el tudja tartani?

-    Hát nem, tulajdonképpen ma a filmes szakma olyan hatalmas társaság ahhoz képest, hogy ez egy csak egy 10 milliós ország, hogy nagyon nagy a túlkínálat. Szerintem az élet ki fog alakítani egy természetes egyensúlyt, hogy kb. mekkora létszámot tud eltartani ez a piaci terület. Azért a kábeltévék, tévés társaságok is egyfajta felvevőpiacot jelentenek.

-    Szerintem ez is telített ma már.

-    Nemcsak Magyarországon belül szabad gondolkodni. Ma már előfordul, hogy egy-egy rendező is meg tud jelenni a nemzetközi munkaerőpiacon.

-    Ehhez azért befutottnak kell lenni, nem?

-    Valahogy el kell kezdeni először itthon, nyilván valamilyen kapcsolatrendszert ki kell alakítani, aztán lehet továbblépni. Azt gondolom, hogy egy picit már kifele is lehet nézegetni.

-    1979 óta tanítasz is a Főiskolán. Mit jelent ez neked, a tapasztalataid átadását, vagy te is kapsz valamiféle pluszt ettől?

-    Nagyon sok pluszt ad, mert az ember kénytelen állandóan fejlődni, másrészt ahhoz hogy tovább tudja adni a dolgokat kénytelen végiggondolni folyamatokat. Analitikus gondolkodást kényszerít ki. Az ösztönösség és a tudatosság egyensúlyát veti fel.

-    Tanárként hiánypótló könyvet is írtál. Mi is ez pontosan?

-    Filmes könyv a címe, és azért íródott, mert éveken keresztül nem volt leírt irodalma annak, amit tanítottam. Ugyanazokat a tapasztalatokat próbáltam átadni, és egy idő után úgy éreztem, hogy ezt le kellene írni. Olvastam egy hasonló tematikájú amerikai könyvet, de már nagyon elavult filmes szemlélettel íródott. Arról szólt, hogy a film hogy fejezi ki magát plánokban, miért ilyenek a beállítások, hogyan snittelünk fel egy jelenetet, stb. Lefordíttattuk, de olyan félreérthető, rossz fordítás született, hogy lektorálnom kellett, és e közben elkezdtem kiegészíteni, írni, ami kimaradt belőle. Mikor felvetődött a Főiskolán, hogy írjam meg, több éves munka eredményeképp jött létre a könyv.

-    A Széchenyi ösztöndíj kapcsán született meg a mű

-    Igen, alkotó munkát kellett felmutatni , így adódott, hogy legyen ez a könyv, ami egyfajta kényszerítő körülményként még jól is jött. Tanítok belőle, és sok más médiaiskoláből is nagyon jó visszajelzéseket kapok. Tankönyv, de az Írók Könyvesboltjában is lehet kapni többek között. Szerkezetileg bizonyos fogalmakat végigvesz egy logikus rendszerben, szinte lexikális megfogalmazásban, majd a "csevegő részben" minden ehhez kapcsolódó gondolatomat leírtam. Széles közönségtől kaptam visszajelzést  nemcsk a szakmából. Kiegészítő résszel szeretném ellátni, ami egy angol filmes szakkifejezések szótára lenne. Lektorálni kiküldtem ugyanis a könyvet a Zsigmond Vilinek, majd Angliába, Hollandiába, és kiderült, hogy a különböző szakkifejezések különboző nyelvjárásban mást és mást jelentenek. Ebben a kiegészítő részben ezeket szeretném összegyűjteni.

-    Egyéb szakmai terveid?

-    A már említett elsőfilmes fiúval sokat dolgozunk a filmen, a reklámokat folyamatosan készítem, filmes társadalmi funkcióim is vannak, valamint két helyen tanítok. Egyrészt A Színház– és Filmművészeti Egyetemen, másrészt a Fekete Doboz roma médiaiskolájában. Eezek az elfoglaltságok kitöltik az időmet. Forgatókönyv szintjén filmtervem is van, de ez már a jövő.