Az alábbi kicenzúrázott felvételről évtizedekig azt hittük, hogy örökre letörölték minden szalagról, és nem maradt fenn egyetlen példány sem belőle.
A film 5 évvel a rendszerváltás előtt készült a Magyar Televízióban. Kortárs írók műveiből készült irodalmi összeállítás volt, Bereményi Géza, Esterházy Péter, Cseh Tamás, Kornis Mihály, Spiró György, Vámos Miklós és mások novellái alapján készült sajátos nemzedéki önéletrajz, amelyet politikai okokból nem akartak adásra tűzni. Végül a televízió akkori művészeti vezetője hozzájárult a sugárzáshoz azzal a feltétellel, ha kivágjuk a filmből a Bizottság együttes “Már megint itt van a szerelem” c. számát Kern András előadásában. Miután a jelenetet kivágatták, a filmet továbbra is dobozban tartották, egészen a rendszerváltásig.
Időközben ennek a számnak a felvételeit és minden eredeti kazettáját letörölték vagy kidobták, így a kivágott jelenetből egyetlen felvétel sem maradt fenn. Legalábbis ezt hittük, amig az egyik VHS kazettámon a film végleges verziója után rá nem bukkantam egy korábbi felvételre a kazettán, amin még rajta volt a szám, munkakópia állapotban, timecoddal a képen.
A felvételt egyetlen beállításban készítettük, a Vígszínház mögötti ház házmesterlakásában kezdve, egészen a színpadig. Udvaros Dorottyának négy gyorsátöltözéses megjelenése van a felvételen.